



A kezdetekben a gyakorlati oktatás mellett elméletet is tanítottam.
Oktatói munkám során mindvégig az volt számomra a legfontosabb, hogy jól felkészített tanulók kerüljenek majd ki a minden napi közlekedésbe a sikeres forgalmi vizsgájuk után.
Önállóan és biztonságosan vegyenek részt a közlekedésnek nevezett társasjátékban.
Nagy kihívás ezt megoldani, elérni, de szerintem csak így van értelme végezni ezt a szép, de nehéz hivatást.
Jelenleg hétfőtől-péntekig egész nap dolgozom, ill. szombaton csak délelőtt.


Ismertségemet, elismertségemet, türelmemet, stabil és alapos szakmai tudásomat bizonyítja az a tény, hogy egyre több tanuló jelentkezik hozzám a szomszédos megyéből. Legidősebb tanulóm 69 évesen szerezte meg a jogosítványát és egyre több régi tanulóm gyereke, unokája is engem választ.


Érdeklődni domotorautosiskola@gmail.com e-mail címen van lehetőség. Az üzeneteket a szabadság után tudjuk megválaszolni. Köszönjük a megértésüket!